KezdőlapFormula 1Nissany célja: F1-es ülés és izraeli futam 2021-ben

Nissany célja: F1-es ülés és izraeli futam 2021-ben

-

A Williams a napokban bejelentette, hogy a csapat új tesztpilótája a Magyarországon nevelkedett és magyar menedzseri háttérrel rendelkező, izraeli versenyző, Roy Nissany lesz.

Nissany 2018-ban a Formula 2-ben versenyzett, ott a 22. helyen zárt. Legjobb eredményét a Formula V8 3.5-ben érte el 2016-ban, ahol a 4. lett a bajnokságban.

A 25 éves versenyző williamses szerződése pedig a pletykák szerint azt készítik elő, hogy a jövőben Izrael is Forma-1-es futamot rendezhessen majd.

„Úgy érzem, mintha feltennénk Izrael zászlaját a térképre.” – mondta Nissany Tel Avivban, mikor bejelentették szerződtetését.

„A cél Izraelben versenyezni 2021-ben.” – mondta Nissany a La Gazzetta dello Sportnak. „Egy álom lenne ott versenyezni, miközben 350 millió ember gyönyörködik az országomban a TV előtt. Számomra ez egy hosszú út volt, majdnem 20 éven át. A Forma-1 sosem álom volt, hanem cél. A Williams egy remek csapat arra, hogy tanuljak és hálás vagyok, hogy felajánlották ezt a lehetőséget.”

Izraeli verseny mellett az is 2021-es cél, hogy Nissany F1-es ülést kapjon. Ezt Sylvan Adams kanadai-izraeli milliárdos erősítette meg, aki azt az izraeli kerékpárcsapatot alapította, mely támogatja is Nissany-t.

Adams szerint reális cél 2021-re, hogy Nissany F1-es versenyző legyen, de elismeri, hogy azért vannak előttük akadályok. Például az, hogy az izraeli versenyzőnek nincs elegendő szuperlicensz pontja. Az F1-es szerepléshez arra van szükség, hogy az adott versenyzőnek az elmúlt három szezonból 40 megszerzett licenszpontja legyen. Nissanynak jelenleg hat pontja van, még 2017-ből, de ennek „érvényessége” 2020 végén lejár. Tehát 2020-ban kellene 40 pontot szereznie, ha 2021-ben F1-es lehetőséget szerezne. Ehhez pedig legalább a 3. helyen kellene végeznie F2-ben.