KezdőlapFormula 1Norris már korábban is besegített szerelőinek, csak sosem került ki az internetre

Norris már korábban is besegített szerelőinek, csak sosem került ki az internetre

-

Lando Norrist a Hungaroringen kapták lencsevégre, ahogyan segít szerelőinek az autó szétszedésében. A fiatal brit elmondta, hogy ez nem volt újdonság, csak először került nyilvánosságra.

„Ez olyasvalami, amit már néhányszor csináltam, csak sosem került ki semmilyen közösségi oldalra” – mondta Norris a BBC-nek, hozzátéve, hogy ez csak akkor lehetséges, ha nem repül vissza rögtön Nagy-Britanniába.

„Igazából a gokart óta csinálom ezt” – tette hozzá. Mindig élveztem. De azt hiszem, az F1-ben kicsit más. Már gyerekként is szerettem szétszerelni dolgokat. Ez elég menő, jó móka. A csapatnak is jó, hogy együtt dolgozunk és segítek.”

„Jókat nevetünk, élvezem a szerelőkkel és mérnökökkel töltött időt. Will [Joseph], a mérnököm is hasonlóan érez. Az egyetlen másik dolog, amit magammal kezdhetnék az az, hogy visszamegyek és nézem a Netflixet, szóval inkább az autón dolgoznék” – zárta gondolatát Norris.