KezdőlapFormula 1Norris megvédte a McLaren furcsa taktikáját

Norris megvédte a McLaren furcsa taktikáját

-

Lando Norris megvédte csapata taktikáját, annak ellenére, hogy az extra kiállás miatt csapattársa mögött kellett befejeznie az Azerbajdzsáni Nagydíjat.

A brit versenyző Sergio Perez mögött autózott, mikor másodjára kihívták a boxba a Virtuális Biztonsági Autós szakasz alatt, ám ezzel a kiállással Carlos Sainz mögé tudott csak visszajönni a fiatal tehetség. A McLaren úgy taktikázott, hogy a friss gumikon Norris meg tudja majd előzni a spanyolt és a mexikói pilótát 12 kör alatt, ám a 19 éves versenyző nem tudta támadni az előtte haladókat.

Többen is megkérdőjelezték a futam után a brit csapat döntését, ám Norris megvédte alakulatát, ő ugyanis örült a taktikai csavarnak.

,,Csapatként nem nyerhettünk vagy veszíthettünk volna pontokat abban a pozíciókban ahol a kiállásom előtt álltunk. Csak meg akartunk valamit nézni, úgy véltük, azzal a döntéssel előnybe kerülök Checoval szemben, ugyanis a kiállás előtt nem volt meg a sebességem, hogy megelőzzem őt. Csak megpróbáltunk valamit mást csinálni, ám végül nem nyertünk és nem is vesztettünk vele semmit, tulajdonképpen csak helyet cseréltünk Carlosszal. Én boldog vagyok, hogy megszereztük a hetedik és a nyolcadik helyet, jól jönnek ezek a pontok a csapatnak.” –nyilatkozta Norris a futam után.