KezdőlapFormula 1Norris beáldozta versenyét, hogy segítse Sainzot

Norris beáldozta versenyét, hogy segítse Sainzot

-

Lando Norris a Monacói Nagydíjáról mesélt, ami nem hozott számára pontokat, hiszen csak a 11. helyen zárt. Elmondása szerint csapattársának, Carlos Sainznak segített, aki végül 6. lett.

A wokingiak stratégia lényegében arról szólt, hogy a hamar, egész pontosan a safety car fázis alatt kiálló Daniel Ricciardo és Kevin Magnussen elé tudjon Sainz visszajönni a kerékcseréje után. Ehhez jött kapóra a közepeseken rajtoló Norris, aki mögé beszorulva a Renault és a Haas pilótája nem tudta a saját tempóját diktálni. Ez azt eredményezte, hogy Sainz a 9. helyről rajtolva 6-ként ért célba.

Norris elismerte, hogy ez nem az ő hétvégéje volt, és szenvedett a tapadással.

„Nem volt meg a tempónk az egész versenyen. Elfékeztem az első körben, és amúgy is a keményebb gumikon voltam. Akkor már tudtam, hogy semmi különlegeset nem tudok alkotni. Egy csapatjátékká vált inkább számomra a verseny, és próbáltam segíteni a csapatnak, illetve Carlosnak egy jobb eredmény elérése érdekében, ahelyett, hogy kizárólag a magam versenyére fókuszáltam volna.”