KezdőlapFormula 1Norrisnak az overálja bánta a Monacói Nagydíjat

Norrisnak az overálja bánta a Monacói Nagydíjat

-

Lando Norrisnak Monacóban nem sikerült felülkerekednie csapattársán, ám ez annyira nem is meglepő, hiszen Carlos Sainz immáron kilenc versenyt futott Monacóban a kisebb kategóriákat is beleértve, és mind a kilencet az első tíz hely valamelyikén zárta.

Az egyik élesszemű újságíró kolléga vette észre a Monacói Nagydíjat követően, hogy Norris versenyzői overálja kiszakadt a fiatal brit bal térdénél.

Nem szokványos jelenség ez a speciálisan versenyzési célra kialakított tűzálló ruháknál, Norris el is árulta, hogy mi áll a háttérben.

„A kormány miatt van” – mondta Norris.

„Néha túlságosan elemelem a lábam a fékpedálról, hogy biztosan ne legyek rajta. Közben kanyarodom, sebességet kell váltanom, a kormány pedig hozzáér az overálomhoz.”

„A korábbi versenyeken nem volt ilyen gondom, itt jött elő először. 70 körön keresztül ugyanazt kapja a Loews-kanyarban, ezért elkezdi megadni magát” – tette hozzá Norris.