A McLaren fejlesztő pilótája Nyck de Vries elhagyta a patinás brit csapatot.

Még Februárban a holland úgy nyilatkozott, reméli Geroge Russell, Lando Norris és Alex Albon után ő lesz a következő versenyző, aki kategóriát ugorhat, és csatlakozhat majd a Formula 1-es mezőnyhöz.

- Hirdetés -

,,Nem akarok arrogánsnak tűnni, de Norris vagy Albon nem jobb versenyzők, mint én.” – mondta még az év elején de Vries.

A Telegraph azonban úgy tudja, hogy a fiatal már nem a McLaren alkalmazottja, és nem végez a csapat számára szimulátoros munkát.

,,Már nem dolgozom a McLarennek. Csatlakozom-e más csapathoz? Erről még nem mondhatok semmit. Végső soron minden akörül fog forogni, ami miatt itt vagyok. Ez lesz a legnagyobb ráhatással a jövőmre, ezért főként ezzel fogok foglalkozni.” – erősítette meg de Vries a híreket.