back to top
KezdőlapFormula 1Ocon: Leclerc jövőre bajnokesélyes lesz

Ocon: Leclerc jövőre bajnokesélyes lesz

-

A jövőre ülés nélkül maradó Esteban Ocon szerint a Ferrarihoz szerződő Charles Leclerc 2019-ben harcban lesz a bajnoki címért.

Leclerc mindössze idén debütált a Forma-1-ben a Sauber színeiben. Kiemelkedően teljesített, emiatt pedig előléptették a Ferrari versenyzőjévé. Az olaszoknál az elmúlt két szezon bajnoki ezüstérmese, Sebastian Vettel csapattársa lesz.

„Szerintem Charles egyértelműen harcolni fog a bajnoki címért” – mondta Ocon. „Legalábbis engem nem lepne meg, ha így lenne.”

A francia rivális úgy véli, Leclerc a leggyorsabbak egyike az egész F1-ben.

„Elég jól ismerem. Az első közös versenyünk még 2005-re nyúlik vissza, kis gokartokkal mentünk, alig 7-8 évesen. 1-2. helyen álltunk, az utolsó kör utolsó kanyarjáig csatáztunk, én voltam belül, ekkor viszont összeértünk, ő kiesett, én meg 6. vagy 7. lettem végül. Akkor találkoztunk először és azóta is ilyen csatáink vannak. Már a kezdetektől látszott, milyen tehetséges. Az egyik leggyorsabb srác. Szerintem ezt jövőre biztosan meg fogja mutatni.”

Bár Ocon nem kapott helyet 2019-re, azért reméli, Charles Leclerc és Pierre Gasly sikerei bátorítani fogják majd a csapatokat, hogy fiatalabb versenyzők leigazolását is bevállalják.

„Szerintem látni fogjuk majd, ahogy Pierre és Charles győzelmekért és dobogókért harcol. Valószínűleg ezzel kicsit változik a mentalitás az F1-ben látván, hogy a fiatalok is képesek elvégezni, amit kell. Ez segíteni fog a fiatalabb érkezőknek.”