KezdőlapFormula 1Ocon lesz a Mercedes tartalékpilótája 2019-ben

Ocon lesz a Mercedes tartalékpilótája 2019-ben

-

A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff hivatalosan is megerősítette, hogy Esteban Ocon fogja betölteni a tartalékpilótai szerepkört jövőre.

Ocon elveszítette a helyét a Force Indiánál Lance Stroll-lal szemben, miután a kanadai édesapja felvásárolta az istállót. A francia számára korábban a Renault, a McLaren és a Williams is opcióként volt jelen, de a Williams bejelentésével, miszerint Robert Kubica visszatér náluk a Forma-1-be, Ocon számára nem maradt hely a rajtrácson.

Ennek nyomán a Mercedes felkínált a fiatal számra egy lehetőséget náluk, igaz nem állandó pilóta, hanem mint tartalékversenyző, ezt maga Toto Wolff jelentette be Abu Dhabiban.

„A tervek egyértelműek. Elég közel fog maradni a Mercedeshez, mivel ő lesz a csapatunk harmadik számú pilótája. Reményeink szerint a teszteken tudjuk majd autóba ültetni. Ezen kívül még a szimulátorban is sok időt fog elölteni, hogy folyamatosan készen álljon.” – nyilatkozta Wolff.

Valtteri Bottas szerződése 2019-ben fog lejárni a Mercedesnél, ami akár azt is jelenti, hogy 2020-ban már Ocon lehet Lewis Hamilton csapattársa az ezüst nyilaknál. Ocon azonban elmondta, hogy a Mercedes nem adott neki biztosítékot 2020-at illetően, de remélik hogy egy év szünet után majd jó lehetőség fog a francia előtt állni.

„A Forma-1-es paddock környékén fogok maradni és igyekszem majd a lehető legnagyobb távot megtenni a jövő évi autóval. Én és a Mercedes is remek lehetőséget látunk előttem 2020 kapcsán, és remélem, hogy így is lesz és még erősebb leszek, mint most.” – mondta Ocon, aki a nyár folyamán még azt is elmondta, hogy már csak idő kérdése, hogy kikor lesz a Mercedes teljes értékű pilótája.