Óriási önellentmondásnak tűnik az F1 újítása

Egy szakíró felhívta a figyelmet arra, hogy az F1 a saját céljaival ellentétesen cselekedett a sprintversenyek új menetrendjével.

A Sárkány éve előtt tisztelegnek az új F1-es serleggel

Az F1 hétvégi versenyén, a Kínai Nagydíjon vörös színű, sárkány-motívumokkal gazdagított, villódzó trófeát kap a győztes.

Newey-t Olaszországban látták – vajon ezúttal sikerül őt elcsábítania a Ferrarinak?

65 éves lévén már nem sok esélye lesz a Forma–1 leghíresebb csapatával világbajnoki címet nyerni, de nem csak a Ferrari csábítja Adrian Newey-t, a Red Bull tervezőzsenijét.

Kevesebbet volt képernyőn, mégis többet keresett tavaly a Mercedes, mint eddig az F1-ben bárki

Közzétette a 2023-as évre vonatkozó pénzügyi számvetését a Mercedes F1-es csapata, amelyből kiderül, az istálló történelmi mérföldkövet lépett át a sportban az 500 millió fontot is meghaladó árbevételével.

Már készül a „mesterterv”, amivel távol tarthatják az F1-től az Andrettit

Az F1 veterán szakírójának értesülései szerint elkezdődtek a tárgyalások az új Concorde-egyezményről, benne egy olyan változással, ami végleg ellehetetlenítheti az új csapatok beszállását.

Prost szerint ezért nem érnek sokat Verstappen világbajnoki címei

Max Verstappen szurkolói aligha zárták a szívükbe Alain Prostot a legutóbbi nyilatkozatát követően. A francia szerint az ellenfelek hiányában nem érnek sokat a Red...