KezdőlapFormula 1Räikkönen hobbiként tekint a Forma-1-re

Räikkönen hobbiként tekint a Forma-1-re

-

Kimi Räikkönen elmondta, hogy a Forma-1 mostanra amolyan hobbi-féle lett számára. Hozzátette, hogy nagyon jól érzi magát az Alfa Romeónál, és korábban is hangsúlyozta már, hogy örül, hogy ennél a csapatnál nincs annyira jelen a sportpolitika, mint a Ferrarinál volt.

Hobbi ide, vagy oda, máig is szívesen versenyez a finn.

„Nincs semmi különleges dolog, amivel motiválni próbálnám magam.” – mondta. „Ez inkább már hobbi lett számomra, és talán ez az, amiért újra jó mókának tartom.”

„Mindig megpróbálok a lehető legjobb lenni. Vannak napok, melyek jobbak, mint a többi, de ez normális, mikor az ember sokat versenyez.”

„Ha majd azt érzem, hogy nem ez az, amit szeretnék, akkor megpróbálok majd találni egy új hobbit.”

A hétvégi Kínai Nagydíj az ezredik Forma-1-es futam, Räikkönen pedig ebből 293-on vett részt, és 21-et nyert meg.

A legtöbb futamon való indulás rekordját egyébként Rubens Barrichello tartja, aki 322 versenyen indult el. Räikkönen szerződése azonban 2020 végéig tart és addigra minden bizonnyal megdönti ezt a rekordot, noha ez a finnt egyáltalán nem érdekli.