KezdőlapFormula 1Räikkönen meghívta Hamiltont a 40. születésnapi bulijára

Räikkönen meghívta Hamiltont a 40. születésnapi bulijára

-

A mezőny rangidős versenyzője, Kimi Räikkönen vasárnap megnyerte az Egyesült Államok Nagydíját, míg csapattársa, az idei bajnoki címért még éppen harcban lévő csapattársa, Sebastian Vettel már a verseny elején megpördült. Az Autosport tudósítója a verseny utáni sajtótájékoztatón arról kérdezte a bajnokág éllovasát, Lewis Hamilton, hogy a verseny közben közölték-e vele, mi történt Vettellel, illetve meglepődött-e azon, hogy Austinban matematikailag még nem sikerült bebiztosítania 2018-as bajnoki címét.

„Nem lepődtem meg, a harmadik helyen végeztem.” – felelt Hamilton. „Az én dolgom… az volt, hogy megnyerjem ma a futamot. Nem igazán tudom, hogy hátrébb mi történt a versenyen, de nyilvánvalóan jó munkát végzett a felzárkózással, viszont mint csapat, mi küszködtünk. Valtteri küzdött azzal, hogy Sebet maga mögött tartsa, még akkor is, mikor Seb nyilvánvalóan… egészen messze volt, szóval a teljesítmény szempontjából határozottan le voltunk maradva a hétvégén, de úgy gondolom, hogy Kimi elég sok magabiztosságot adott nekem a tekintetben, hogy tudok még jobb lenni (a jövőben). Ő most 38? 39 éves?

„39” – felelt Räikkönen. „Jövőre 40, szóval… majd meghívlak a partira.”

„Remélem kapok meghívót a negyvenedikre” – mondta Hamilton.

„Megbeszéljük.” – mondta a finn.