KezdőlapFormula 1Még nincs kőbe vésve a Red Bull-Honda

Még nincs kőbe vésve a Red Bull-Honda

-

A Red Bull és a Honda együttműködése jelenleg ugyanazon a szinten tart, mint a Sauberé tartott tavaly – és mind tudjuk, abból mi lett.

A Red Bull egyelőre még csak szándéknyilatkozatot írt alá a Hondával, és ahogyan ezt tavaly a Sauber esetében láthattuk, a szándéknyilatkozat tulajdonképpen következmények nélkül felbontható.

„Az első megbeszélések és döntések arra irányultak, hogy a Red Bull erőforrás-szállítója leszünk” – magyarázta Maszasi Jamamoto, a Honda motorsportfőnöke. „A szerződés részleteinek megbeszélése csak a következő lépés, aminek alapos megvitatására a következő hónapok során kerül sor.”

Lényeges különbség azonban a tavalyi és az idei helyzet között, hogy a Red Bull és a Honda valóban úgy véli, az előrelépéshez szükségük van egymásra, míg a Saubernél komoly átszervezések történtek a szándéknyilatkozat megfogalmazása és a tényleges szerződés aláírása közötti időszakban: Monisha Kaltenborn leváltását követően Frédéric Vasseur első csapatfőnöki rendelkezése a hondás együttműködés felbontása volt.

„Tisztában voltunk az akkori különbségekkel” – ismerte el Jamamoto a sauberes üggyel kapcsolatban. „Nem volt ordibálás, nem volt veszekedés, nem volt semmi. Mindketten a felek előrelépést és fejlődését szorgalmaztuk, de erre olyan keretek között nem volt lehetőség, így arra a következtetésre jutottunk, hogy nem lenne a legokosabb döntés tartani magunkat az eredeti tervekhez.”

A nem annyira régi és közel sem annyira szép időkben, amikor a Honda még a McLarent erősítette, a brit istálló a motorok mellett jelentős anyagi támogatást is kapott Japánból, amiből többek között Fernando Alonso fizetését finanszírozták. Habár a Red Bull (és a Toro Rosso) szerződése több ponton is eltér a mclarenestől és a hírek szerint nem fognak dollártízmilliókat kapni „csak úgy”, az osztrákok számára ez is megkérdőjelezhetetlen előrelépés lesz a Renault-hoz és az ügyfélcsapati státuszhoz képest.

„Nem kell többet kifizetnünk a motorok árát, mint ahogyan azt a Renault esetében tettük” – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. „A próbapadra, a váltóra és az egyéb hardverekre költünk majd valamennyit, ám ezekre a folyamatos teljesítmény fenntartása miatt inkább befektetésként tekintünk, és összességében így is pluszban jövünk majd ki. Stratégiai szempontból egyaránt fontos [a hondás együttműködés], részben a 2021-ben életbe lépő szabályváltozások miatt hoztuk meg ezt a döntést. A megfelelő partnerre van szükségünk a jövőbeli sikerekhez.”