KezdőlapFormula 1A Red Bull nyárig ad időt a Hondának, hogy összekapják magukat

A Red Bull nyárig ad időt a Hondának, hogy összekapják magukat

-

A Red Bull Racingnek a 2018-as szezon első felében kell döntenie arról, hogy Honda erőforrásokra váltanak-e majd, árulta el Helmut Marko. Milton Keynesben komolyan figyelik, hogy mit nyújtanak a japánok a junior csapatuknál a Toro Rossóban az év első felében. Az AMuS-nak azt állítja Marko, hogy „pozitív csalódásként” érte meg amit eddig látott a japán gyártótól, annak ellenére, hogy McLarennél nagyon alul teljesítettek az elmúlt három évben. Ennyit árult erről el:
„Eddig nagyon pozitívan állok a Hondához, dicséretes az elhivatottságuk és a lelkesedésük. Azt hiszem, hogy tanultak azon hibákból, amiket elkövettek. Az eddigi tesztek azt mutatják, hogy megbízható a motor. Azt hiszem, hogy megvan az esélye annak, hogy az év közepén felveszi a versenyt majd akár a Renault erőforrásával is.”

Amennyiben ez valóban bekövetkezik, akkor a Red Bull csapata is a Renault motorjai helyett 2019-től már a Honda erőforrásait használja majd. Marko ennyit tett hozzá:
„A szabályzás változott, így elég csak nyáron bejelentened, hogy a következő évben milyen motort szeretnél majd használni. Mélyreható elemzések után fogunk erről dönteni.”

Ha a Honda újra elbukna, és nem teljesítene az elvárások szerint, akkor még nem tudni, hogy a Red Bullnak milyen lehetőségei vannak, mivel a jelenlegi partnerük a Renault jelezte, hogy a továbbiakban nem kívánnak a partnereik lenni.