KezdőlapFormula 1Ricciardo a csapategység javításával juttatná előrébb a Renault-t

Ricciardo a csapategység javításával juttatná előrébb a Renault-t

-

Második szezonjára készül a Renault volánja mögött Daniel Ricciardo, aki tavaly komoly célokkal érkezett a franciákhoz. Ám az első idénye nem a várakozások szerint alakult, ugyanis még a dobogós helyezés sem jött össze neki.

Szerdán mutatott pár renderelt képet a még korántsem végleges idei autójáról a Renault, amitől mindenki eredményesebb idényt vár, köztük Daniel Ricciardo is, aki már nagyon szívesen inna újra a cipőjéből a pódiumon.

„Már nagyon vágyom arra, hogy a dobogón levegyem a cipőmet, olyan régen volt már.” – sóvárgott a legendás „shoey” után.

„Optimista vagyok. Úgy érzem, hogy idén talán nagyobb a stabilitás a csapat struktúrájában. Mindenképp előrébb kell lépnünk.” – fogalmazott tömören az idei autó „bemutatón”.

Az ausztrál versenyző utoljára 2018 májusában, a Monacói Nagydíjon állt utoljára dobogóra, amikor is megnyerte azt. Tavaly a legjobb eredménye pedig Monzából egy negyedik hely volt. A tizedik F1-es idényére készülvén reméli, hogy a csapatban egyre szorosabbá váló kohézió – aminek a javításában ő is tevékenyen szeretne részt venni – segíthet majd a franciáknak visszatérni a tűz közelébe.

„Tavaly alacsony volt a morál a csapaton belül, amin a rossz eredmények csak rontottak. Van néhány ötletünk arra, hogy hogyan javítsunk a csapat egységen, ami nem csak a versenyhétvégére vonatkozik. A pályán kívül is meg kell találni a módot arra, hogy hogyan lehet egy egységgé kovácsolni a csapatot. Mert az embert a hétvégéken kívül jobban meglehet ismerni, ez is egy módja annak, hogy jobban támogassák a srácok egymást és jobban kiálljanak a másikért.”

„Néhány szabadtéri tevékenységgel megizzasztjuk majd őket. Ki kell mozdítanunk őket a komfortzónájukból, hogy újból felépítsék magukban az önbizalmat azáltal, hogy olyan dolgokat fognak megcsinálni, amit nem hittek volna. Ez tutira segíteni fog.” – zárta.