KezdőlapFormula 1Ricciardo szerint mindenki maga dönti el, hogy letérdel-e

Ricciardo szerint mindenki maga dönti el, hogy letérdel-e

-

Daniel Ricciardo szerint a Forma-1 nem szeretné, ha bárkit is veszélybe sodornának azzal, hogy arra kényszerítik a versenyzőket, hogy térdeljenek le Ausztriában.

A letérdelés alapvetően azt hivatott jelképezni, hogy az illető kiáll a feketék mellett, egyben a rasszizmus ellen. Sokan azonban bár természetesen a rasszizmust alapvetően elítélik, nem szeretnének belefolyni a témába semmilyen formában, emiatt letérdelni sem feltétlenül szeretnének. Ez persze közel sem jelenti azt, hogy a rasszizmust támogatnák, mégis, annyira presszionálva van a téma, hogy ha kivonják magukat ebből, azt sokan már azonosítják a rasszista nézetekkel…

A Forma-1-ben azt tervezik, hogy vasárnap mind a 20 versenyző egyforma, End Racism (Vége a rasszizmusnak) feliratú pólóban állna fel a rajtrácsra, arról azonban vita van, hogy le kelljen-e térdelni.

Ezzel nem minden versenyző szimpatizál.

Daniel Ricciardo is elmondta, hogy bár a versenyzők mind elutasítják a rasszizmust, e megnyilvánulásokkal nem feltétlenül értenek egyet, sőt egyeseknek akár a saját kulturális hátterükbe sem feltétlenül fér bele.

„A versenyzőkkel folytatott megbeszélés (pénteken) lényegében azt mutatta, hogy mindannyian, 100%-ban támogatjuk a rasszizmus megszüntetését. Egyikünk sincs ellene, mind támogatjuk” – mondta Ricciardo.

„De azt érzem, hogy egyes versenyzőknek és nemzetiségüknek egy kicsit nehézséget okozna ha le kellene térdelni.”

„Nyilvánvaló, hogy mi okból tennénk, tisztán a Black Lives Matter támogatásaként. Semmi politikai dolog, vagy ilyesmi nincs benne.”

„De elég vékony itt a határ, néhány versenyzővel, nemzetiségükkel kapcsolatban” – mondta Ricciardo.

„Mindenkit meghallgattunk, mindenki véleményét és senkit nem akarunk kockázatos szituációba hozni. Mind megértettük, hogy mindenki azt fogja tenni, amit kényelmesnek érez.”

„De senki fölött nem fogunk ítélkezni, vagy nem fogjuk kritizálni, ha nem adott módon áll ott, vagy nem térdel le.”

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl sem szeretné, ha bármely versenyző kellemetlen helyzetbe kerülne csak azért, mert nem térdel le, vagy nem fejezi ki magát olyan látványosan, mint azt sokan elvárják.

„Ez nem vita tárgya” – mondta. „Szerintem fontos, hogy minden versenyző és minden csapat képes legyen maga eldönteni, hogy miként szeretné kifejezni magát.”

„Mint tudják, a McLaren részéről számos nyilvános kezdeményezésünk fut.”

„Másmilyen festéssel vagyunk itt és az #endracism hashtag is ott van az autón, ami fontos volt számunkra, hogy megmutassuk támogatásunkat és megmutassuk, hogy komolyan vesszük ezeket a különféle témákat és kezdeményezéseket.”

„Ez az, ami szerintem fontos, és nem vita tárgya, hogy valaki letérdel-e, vagy sem.”