KezdőlapFormula 1Ricciardo átalakítaná a versenyhétvégéket

Ricciardo átalakítaná a versenyhétvégéket

-

Daniel Ricciardo elmondta, hogy ha rajta múlna, akkor az összes szabadedzést kivenné a versenyhétvégék programjából.

A pénteki két 90 perces szabadedzés eltörlésének gondolata az egyik legtöbbször felmerült javaslat az elmúlt hónapokban a költségcsökkentést és több futam lehetőségét megteremtve.

Ricciardo elmondta, hogy ő nagy támogatója ennek a tervnek, mert ő jobban szereti a versenyzést, mint a „felesleges” körözgetést. Szerinte még a szombat reggeli gyakorlás is felesleges, és sokkal jobb lenne, ha egyből az időmérővel kezdődne egy hétvége, így pedig beférne egy második verseny szombat délutánra, majd utána vasérnap lenne a „főfutam”.

„Jobban szeretem, ha nincs szabadedzés. Kevesebb haszontalanabb és több jelentőségteljesebb kör kellene. Imádok versenyezni, de a szabadedzéseket nem szeretem annyira. Ha ez azt jelenti, hogy több verseny és kevesebb edzés lenne a szezonban, akkor ez remekül hangzana nekem. Szombati délelőtti időmérő, délután verseny, majd vasárnap egy újabb futam.” – fogalmazott Ricciardo.

Minden lelkesedésének ellenére azt tanácsolja a Liberty Medianak, hogy legyen óvatos, ha ilyen nagy volumenű változtatást terveznek.

„Nyilván nem ez az az F1, amihez mindenki hozzászokott, éppen ezért óvatosnak kell lenni ezzel.” – figyelmeztetett az ausztrál.

A Toro Rosso pilótája és az egyik esélyese Ricciardo megüresedett Red Bullos helyére Pierre Gasly viszont nem nagyon támogatja ezt az elképzelést.

„Nem vagyok nagy rajongója ennek. Egy verseny van egy hétvégén, ami a fő esemény. Mindig a vasárnapi versenyt várjuk. Mióta megszülettem és mióta követem a Forma-1-et az mindig ilyen volt.” – kezdte Gasly.

„Több gumit kellene adni, hogy többet tudjunk menni az edzéseken. Így a nézők több autót láthatnának. Ha lenne tíz olyan autó, aminek minden hétvégén lenne esélye a dobogóra, az csodálatos lenne. Inkább erre kellene koncentrálni. Ha viszont húsz autó küzdene a dobogóért, az még jobb lenne.” – zárta a francia.