KezdőlapFormula 1Rosberg a Mercedes dominancia végét jósolja

Rosberg a Mercedes dominancia végét jósolja

-

Nico Rosberg úgy gondolja, hogy korábbi csapata, a Mercedes dominanciájának most már tényleg vége szakad.

Az ezüstnyilak a hibridéra kezdete, vagyis 2014 óta minden világbajnokságot megnyertek, 2016-ban például pont Nico Rosberggel diadalmaskodtak, ám a többi szezonban Lewis Hamilton ért fel a csúcsra a németekkel.

A Mercedesnek már sikerült túlélnie egy szabályváltozást (a 2017-est), most viszont, 2019-ben újabb komoly módosítások történtek annak érdekében, hogy az autók könnyebben tudják követni egymást és ezáltal több legyen az előzés. Azt hozzá kell tenni, hogy ritka az olyan, amikor az erőviszonyok nem változnak meg egy-egy szabályváltoztatás alkalmával, ráadásul a Ferrari is elég közel került a Mercedeshez az utóbbi két évben.

„Idén mindenki a nulláról indul a szabályváltozások miatt” – mondta Rosberg a DPA hírügynökségnek. „Talán a Mercedes többé nem fog dominálni. Nagyon várom már, hogy lássam ezt.”

Rosberg az immár Hondával dolgozó Red Bulltól is többet vár, szerinte nagyobb szerepük lesz a győzelemért folyó harcban. Úgy gondolja, a Ferrarira és Sebastian Vettelre is nagy nyomás nehezedik.

„Természetesen nagy a nyomás. Most már két esélyük is volt, amiket nem tudtak kihasználni, főleg tavaly.”

Vettel dolgát Charles Leclerc érkezése sem könnyíti meg.

„Biztos vagyok abban, hogy jól fogunk szórakozni, mert ez a srác nagyon megy. Ő Räikkönen-hez képest más szintet képvisel, aki tisztán második számú volt. Leclerc egyből első számú akar lenni, és érdekes lesz látni, mit kezd ezzel majd Sebastian.”

Rosberg még Bottassal is számol, úgy gondolja, visszavághat 2019-ben egy elég halvány szezon után, amelyben nagyon simán kikapott Hamiltontól, és még győzni sem tudott: „Ha jól kezdi a szezont és Lewis veszít egy kicsit a motivációjából, ami megtörténhet vele, akkor sok minden változhat.”