KezdőlapFormula 1Rosberg: Vettel megérdemelte a büntetést

Rosberg: Vettel megérdemelte a büntetést

-

Nico Rosberg szerint Sebastian Vettel megérdemelte a büntetést, amiért veszélyesen tért vissza a pályára Lewis Hamilton elé a Kanadai Nagydíjon.

A négyszeres világbajnok a futam leintését követően csapatrádiójában úgy fogalmazott, vaknak kell lenni ahhoz, hogy valaki ne lássa, nem tudott mit tenni, és csak utas volt az autójában ezért a szerencsének köszönheti, hogy még meg tudta fogni a konstrukciót és nem vágta oda a falnak. A büntetést igazságtalannak tartotta, főleg annak türkérben, hogy az egész hétvégén mikor kellett ők tartózkodtak elől, nem pedig az ellenfelük.

Rosberg viszont nem ért egyet honfitársával, szerinte ez az eset ismét rávilágított arra, hogy a Ferrari pilótája megtörik a nyomás alatt, különösen akkor, mikor az ötszörös világbajnok ellenfele üldözi. 2016 világbajnok úgy véli, hogy a 31 éves versenyző több erőfeszítést is tehetett volna annak érdekében, hogy elkerülje ezt a szituációt.

,,Először is csak azt láthatjuk, amit mindig is. Mikor Lewis és Vettel együtt vannak, akkor Lewis nyomást helyez rá, és ekkor történik meg a már oly megszokott dolog, Vettel megtörik és hibázik. Körökön keresztül üldözte őt Lewis, aminek az lett a vége, hogy megcsúszott a füvön. Mikor visszatért a pályára akkor elkezdte a kiabálást: ’Piszkosak lettek a gumijaim, nem tudtam kontrollálni az autót, mégis hova kellett volna mennem, nem is láttam Lewist.’ Ám Lewis ott volt és a szabályok azt mondják, ha elhagyod a pályát, akkor biztonságosan kell visszamenned rá. Vettel ehelyett átszánkázott rajta, és igen úgy vélem több helyet is hagyhatott volna ellenfelének. Különösen az későbbi fázisban, mikor Lewis fékezni kezdett. Azonban ő nem így cselekedett és Lewis felmérte, a veszélyes szituációt. Rengetegszer visszanéztem a felvételeket – Lewis a fal mellett volna, neki ott kellet maradnia, míg Vettel egyre csak közelített hozzá, nagyon szoros volt. Lewis kis híján neki ment a falnak, vagy akár Vettelt is kiüthette volna. Sajnálatos, hogy csak veszélyesen tudott visszajönni a pályára, mindig a biztonságos módot kell választani, ezért a büntetés maximálisan jogos volt.” – mondta Rosberg a Youtube csatornáján.

,,Ez Sebastian gyengesége. Csak folytatja a panaszkodást újra meg újra a rádióban egy olyan döntésről amit nem tud befolyásolni ahelyett, hogy a vezetésre fókuszálna és megpróbálná kiépíteni a különbséget. Csak koncentrálni kell, hozni a köröket és akkor még mindig van esély a győzelemre. Azonban ő olyan erős önbizalommal rendelkezik, mindig azt hiszi neki van igaza és szeret más embereket hibáztatni. A futam utáni összes megmozdulása és vélemény kinyilvánítása tiszteletlen volt, mikor Vettel vaknak nevezte a versenyfelügyelőket, az nagyon szükségtelen húzás volt a részéről. Ő szúrta el, be kellene látnia már, hogy ő hibázott, és őt kellene hibáztatni.”