KezdőlapFormula 1Russell: A vártnál jobb volt a tempónk Kínában

Russell: A vártnál jobb volt a tempónk Kínában

-

George Russell szerint a Williams felülmúlta a saját elvárásait a Kínai Nagydíj során. A Mercedes fiatal britje úgy véli, hogy jobb volt a tempójuk Sanghajban, mint ahogy arra számítottak.

Russell a tizenhatodik, csapattársa, Robert Kubica pedig a tizenhetedik helyen ért célba a 2019-es Forma-1-es szezon harmadik versenyhétvégéjén, Sanghajban.

A grovei istállónak eddig közel nem úgy alakul a szezonjuk, mint ahogy azt ők elgondolták. Már a barcelonai tesztekre is késve érkeztek meg és az idei konstrukciójuk messze a leglassabb a mezőny autói közül. „Az elvárásokhoz képest gyorsabbak tudtunk lenni Kínában,” – véli a Forma-2 tavalyi bajnoka. „A verseny elején még pozíciókért is tudtam harcolni, lépést tudtam tartani a többiekkel.

„Azonban a verseny közepe felé a többiek elhúztak előlem, ami miatt a verseny hátralevő részét magányosan töltöttem. A második etapban szenvedtem a gumikkal, ami miatt egyre lassabb köridőket autóztam. Jó döntés volt, hogy másodjára is kiállnunk friss kerekekért. Sajnos azt kell mondanom, hogy továbbra is ott vagyunk, ahol eddig. Azonban nem szabad feladnunk, ugyanis kemény munkával bármit el lehet érni.”

Már csak a Williams áll pont nélkül a konstruktőri bajnokság utolsó helyén, ugyanis a három megrendezett verseny alatt sem Kubica, sem pedig Russell nem tudott az első tízben végezni.