KezdőlapFormula 1Russell egy kicsit féltékeny a top csapatokhoz kerülő haverjaira

Russell egy kicsit féltékeny a top csapatokhoz kerülő haverjaira

-

A Williams fiatal versenyzője, George Russell elárulta, hogy kissé féltékeny azokra a közeli barátaira, akik top csapatokhoz kerültek.

Russell szerint a mai drámai pilóta mozgásoknak van értelme, mivel a csapatok már a jövőre nézve pozícionáljak magukat azzal, hogy fiatalokkal erősítenek. Hozzátette, Daniel Ricciardo érkezése a McLarenhez Lando Norris számára is csak pozitív lehet.

Russell – aki elkötelezett a Williams-szel a közvetlen jövőt nézve, de készenlétben áll arra is, ha a Mercedes hívja – nem vett részt ezen a héten a körhintában.

„Mi mind fiatalok vagyunk, mindannyian sikeres karriert, versenyzést és győzelmeket akarunk ebben a pillanatban” – nyilatkozta a Sky F1-nak.

„Még Nico Rosberg is, akit nem tudnám megmondani, hány éves volt az első futamgyőzelmekor és hány évet volt a Formula 1-ben, de ha csináljuk és teljesítünk, akkor mind megkaphatjuk az esélyeinket.”

„Ennyi, amit most tudok csinálni jelenleg. Látva, ahogy a haverjaim lehetőséget kapnak egy potenciális világbajnoki autóval, valami olyasmi, amit miatt nyilván féltékeny vagyok, mert én is oda szeretnék kerülni, hogy én is harcolhassak.”

„Azonban tudom, ahogy amíg csinálom és a lehető legtöbbet hozom ki magamból, akkor az én lehetőségem is eljön, akár jövőre, két, öt vagy tíz év múlva. El kell jönnie” – tette hozzá Russell.

A brit pilóta, aki jóban Charles Leclerc-el, Carlos Sainz-cal, valamit Norissal is, elismerte, sokkal több mindent tudott a történésekről, mint más kívülálló. Továbbá beszélt arról is, hogy a bármely csapatról is legyen szó, a stabilitás fontos.

„Úgy hiszem, nagyszerű őszintének lenni. Szerintem a dolgok összekeverése jó dolog a szurkolók és a média részére is. Nyilván nagyszerű az F1 fiatal fegyverei, most már a Ferrarinak, a Red Bullnak és a McLarennek is jó párosa van” – magyarázta Russell.

A Williams pilótája úgy véli, Norris csak profitálhat abból, hogy egy tapasztalt versenyző lett a társa. Szerinte élvezni fogja a kihívást Ricciardo személyében.