KezdőlapFormula 1Russell nem foglalkozik azzal, hogy legyőzi-e csapattársát

Russell nem foglalkozik azzal, hogy legyőzi-e csapattársát

-

George Russell elmondta, hogy kevéssé érdekli a csapattársával, Robert Kubicával való „csatája”, mivel a Williams idén csak a két legutolsó helyet tudja elfoglalni.

Kettejük közül azonban általában Russell áll jobban, és kering is olyan pletyka, mi szerint a brit jobb csomagot kap a csapattól, mint a lengyel. Russell célja azonban nem az, hogy a csapattársával vetélkedjen.

„Függetlenül attól, hogy ki a csapattársam, mindig is az volt a célom, hogy kipróbáljam itt magam, és hogy hatást gyakorolja, pályán, és pályán kívül is.” – mondta Russell. „Mindig meg volt a fejemben, hogy akarok hozzáállni ehhez. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Williamshez kerülhettem. Nem úgy élem ezt meg, mint a csapattársam elleni csata. Úgy tekintek rá, hogy az a célom, hogy javítsak ezen a gépen.”

„Szerintem sok versenyzőnek a mezőnyben, csak egy célja van péntek reggeltől vasárnap estig, hogy túlteljesítsék a csapattársaikat. Számomra ez bónusz, ha erősebb vagyok, de egyikünk sem foglalkozik azzal, hogy az utolsó helyeken csatázzunk, szóval én élvezem a munkát Roberttel.”

Russell hozzátette, hogy maga is pórbál javítani az FW42-esen, és élvezi is, hogy ebben is jobban belefolyhat, mint korábban a junior kategóriákban.
„Élvezem, hogy átfogóbb képet látok az autóról. A junior szériákban csak a beállításokkal lehet játszani. Most én és Robert komoly tényezők vagyunk a fejlesztésekben és, hogy milyen irányba menjünk. Komoly súly van a vállunkon.”
„Élvezem az irányító szerepet, és hogy Roberttel a tervezők körül lehetünk. Ez a kötelességünk most, és mondhatjuk, hogy ez nagyon különbözik a junior kategóriáktól. De élvezem a kihívást.”