Folyamatosan téma most már az, hogy vajon jövőre is Valtteri Bottas maradhat-e Lewis Hamilton csapattársa a Mercedesnél. Noha a finn a második a bajnokságban, még egyáltalán nem eldöntött a sorsa, ráadásul más Mercedes nevelésű versenyzők is esélyesek lehetnek a helyére, így például Esteban Ocon és George Russell.

Utóbbi jelenleg a Williams versenyzője és bár a csapat nem igazán alkalmas arra, hogy a brit versenyző villantani tudjon vele, Russell nem gondolkodik a Mercedes ülésen, csak a saját dolgára koncentrál.

- Hirdetés -

„Személy szerint úgy gondolom, hogy ez nagyon, nagyon valószínűtlen.” – mondta Russell a MotorsportTotal.comnak. „De minden lehetséges, a Forma-1-ben egyik napról a másikra változhatnak a dolgok, ahogy ezt már gyakran láthattuk.”

„Az tény, hogy a Mercedes rajta tartja a szemét mindannyiunkon: Valtterin, Estebanon és rajtam.”

„Minden versenyző álma, hogy jó autót vezethessen. Teljesen hülyeség lenne ezt tagadni, de jelenleg én teljesen az itteni kötelezettségeimre fókuszálok.”