Carlos Sainz elismerte, hogy frusztrálja, amiért a jelenlegi Forma-1-ben leginkább a leggazdagabb csapat nyer. 2022-ben ugyan jelentősen változik a technikai szabályzás, és a pénzalap szétosztása már jövőre igazságosabb lesz, és bevezetésre kerül a költségvetési korlát is. A most még McLarennél versenyző Sainz szerint ez azt jelenti, hogy a Mercedes és Lewis Hamilton minden egyes versenyen esélyesek a győzelemre. A 2021-ben már az épp krízis sújtotta Ferrarihoz igazoló spanyol pilóta így nyilatkozott az El Mundo Deportivónak:

“Persze, hogy zavar ez, de ahogy ma működik a Forma-1, az alapján egyértelmű, hogy az a csapat nyer mindig, akinél a legtöbb pénz van. Eszem ágában sincs a hitelüket rontani, de ahogy a Mercedes jelenleg kihasználja a teljes potenciálját, az igazán látványos. Tény, hogy vannak hasonló költségvetésű csapatok, akik jelenleg nehéz időket élnek meg azért, hogy elérjék a szintjüket. Ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy nem reménykedem abban, hog változna majd az F1. Szerintem sokkal látványosabb lesz majd a királykategória, és talán még a Mercedes is felismerte az,t hogy nélkülük mennyire is izgalmas volt egy futam.”

Ezzel természetesen Sainz Pierre Gasly monzai győzelmére utalt, majd még nevetve hozzátette:

“A Mercedes után a versenyeink mindig ilyenek ám.”