KezdőlapFormula 1Sainz: Barcelona nem maradhat ki a naptárból

Sainz: Barcelona nem maradhat ki a naptárból

-

Carlos Sainz szerint Barcelonának muszáj a Forma-1-es versenynaptárban maradnia.

Azonban a jelek nem erre mutatnak, hiszen a hétvégi verseny utáni időszakra még nincs új szerződése a Liberty Mediával a spanyol pályának, ám állítólag folynak a tárgyalások. Ráadásul egy olyan hír is napvilágot látott, mely szerint Zandvoort válthatja a katalán versenyt, akár már 2020-tól.

„Szerintem ennek a pályának van annyi történelme, hogy muszáj legyen maradnia a naptárban” – mondta a McLaren versenyzője. „Ezek az emberek nem ostobák, szerintem mindenki számításba vesz mindent. Ennél többet nem gondolnám, mondanom kellene.”

A mezőny egyetlen spanyolja inkább most más miatt izgatott, ez pedig nem más, mint hogy Andreas Seidl megkezdte a munkát a csapatnál.

„Múlt héten Wokingban voltam a bemutatkozásán és az első munkanapján. Kezdem megismerni. Úgy tűnik, elég szisztematikus, én pedig ezt szeretem, mivel én is ilyen vagyok. Ebből gondolom, hogy jól fogunk kijönni.”