KezdőlapFormula 1Sainz nagyon élvezte az első McLarenes tesztjét

Sainz nagyon élvezte az első McLarenes tesztjét

-

Carlos Sainz nagyon élvezte első tesztnapját újdonsült csapatával. A spanyol pilóta szerdán elég sok kört pakolt a McLarenbe Abu Dhabiban.

Sainz a Renault-tot hagyta ott a McLaren kedvéért, ahol búcsú versenyén egy erős és hibátlan versenyzéssel hatodik helyen ért célba, így értékes pontokat szerezve csapatának.

„Egy nagyszerű eredménnyel nyitottunk új fejezetet. Remek érzésekkel megyek a McLarenhez, köszönöm a Renault-nak az elmúlt másfél évet, teljes motivációval és feltöltődéssel vágok neki az új kalandnak.” – értékelt a vasárnapi futam után.

Szerdán pedig már az új csapatánál volt jelenése a szezont követő gumiteszten. Amit elmondása szerint nagyon élvezett.

„Kigurulni a garázsból az első nap, mint McLaren pilóta, az maga a valóra vált álom. Amikor teljesítettem az első etapomat remekül éreztem magam. A csapatnak köszönhetően már az első pillanattól kezdve otthon éreztem magam. Nagyon sok kört teljesítettem, hálás vagyok a csapatnak, hogy egy ilyen megbízható autót adtak nekem.” – mondta boldogan a 24 éves pilóta.

Sainz 150 kört tett meg és az ötödik legjobb időt autózta a szerdai napon, ahol semmilyen probléma nem hátráltatta őt.

„Az első körtől a 150.-ig mindegyiket élveztem. Az érzés nagyszerű volt, képesek voltunk a lehető legjobban befejezni ezt a szezont. Mihelyst kigurultam a bokszból egyből komfortosan éreztem magam az autóban.”

„Természetesen lesznek olyan részletek amiket át kell dolgoznunk vagy fejlesztenünk, mint az ülés, vagy a vezetési stílus, de már az első körtől azon voltam, hogy megismerjem az új dolgokat. Nagyon intenzív napjaim voltak a verseny után itt Abu Dhabiban, sok nevet kellett megtanulnom, és az autó működését is meg kellett értenem. Várom már, hogy több időt tölthessek a gyárban a télt követően, hogy jobban megismerjem az embereket és a lehető legjobban felkészüljünk 2019-re.” – zárta.