KezdőlapFormula 1Sainz furcsa versenyen van túl: „Nem volt meg a tempóm”

Sainz furcsa versenyen van túl: „Nem volt meg a tempóm”

-

Carlos Sainz ugyan a pontszerző 8. helyen ért célba a hazai nagydíján, de nem érezte jól magát az autóban.

Az eddigi összes Spanyol Nagydíján pontot szerző versenyző csak a 12. helyről rajtolt, de végül profitálni tudott a verseny végi safety car fázisból, amit Lance Stroll hozott össze, amikor ráhúzta autóját Lando Norris McLarenjére. Eddig a mozzanatig Sainz csak 11. volt, ekkor azonban előbb Alexander Albont előzte meg a boxban, majd Kvyatot és Grosjeant hagyta ott a célegyenesben.

„Furcsa verseny volt” – értékelt a McLaren spanyolja. „Féltávig azon erőlködtem, hogy magam mögött tartsam Ricciardot a 11. helyen, az utolsó szektorban pedig különösen szenvedtem az autó hátuljával, nem igazán éreztem a kocsit. Aztán hirtelen jött a biztonsági autó, és mi jól taktikáztunk. Minden lehetőséget kihasználtunk azzal, hogy megelőztük a Toro Rossókat, az egyik Haast és Ricciardot is. Jó verseny volt.”

Sainz nem gondolta volna, hogy pontszerző lesz.

„Nem hittem abban, hogy a pontszerzés reális lehet. A 11. helyet próbáltam védeni, de Ricciardo sokkal gyorsabb volt az utolsó szektorban és nem is bírtam magam mögött tartani. Megelőzött, de aztán visszaelőztem és így csatáztunk a 11. helyért. Összességében végül a biztonsági autó kijövetelével és a helyi szurkolók segítségével háromszor is sikerült előznöm az egyes kanyarban.”

Sainz azt hangsúlyozta, hogy a McLaren az utolsó szektorban szenvedett. Viszont az autó egyensúlya sem volt rendben, így vélhetően ezt ennek a számlájára kell írni, és nem kellenek ennél horderejű nagyobb változások.

„Tudtuk, hogy fejlődnünk kell a lassú kanyarokban, vagyis az utolsó szektorban. Egyszerűen nem voltunk gyorsak ott. Viszont csak az autó balanszával lehetett gond, és valószínűleg semmi nagy változásra nem lesz szükség. Remélhetőleg megtaláljuk a tempóhiány okát, de gratulálok mindenkinek a csapatnál, hiszen pontokat szereztünk.”