KezdőlapFormula 1Sainz maga köré építené a Renault-t

Sainz maga köré építené a Renault-t

-

Carlos Sainz jó előjelekkel várja első teljes évét a Renault gyári csapatának színeiben: egyértelműen előrelépést vár a francia gyártótól.

„Carlos nagy lelkesedéssel készül a szezonra” – mondta idősebbik Carlos Sainz az EFE hírügynökségnek.

„A Renault ezen a héten bemutatta új autóját, jövő héten pedig kezdetét veszi a tesztszezon. Mindannyian nagyon izgatottak vagyunk. Abból, amiket mondott, azt szűrtem le, hogy magabiztos a fejlődést illetően” – tette hozzá a kétszeres ralivilágbajnok.

„Úgy érzem, magam köré tudom építeni a csapatot. Jó esélyünk van arra, hogy nagyszerű dolgokat érjünk el közösen. A cél, hogy közelebb kerüljünk a legjobbakhoz, de lehetetlen megmondani, hogy pontosan hol leszünk az erőssorrendben” – ezt már maga az érintett nyilatkozta.

„Nem gondolkodunk sokat a bajnokságban elfoglalt pozición, inkább a tiszta teljesítményre koncentrálunk.”

Sainzot és Hülkenberget sem kell félteni, egészen biztosan nem maradunk házon belüli csata nélkül, ami Renault csapatát illeti. főleg ha versenyképesre sikerült az R.S.18.