KezdőlapFormula 1Schumacher örömmel lenne Leclerc csapattársa

Schumacher örömmel lenne Leclerc csapattársa

-

A Formula 2-ben jövőre is szereplő Mick Schumacher elmondta, hogy a jövőben nagyon szívesen lenne Charles Leclerc csapattársa a Ferrarinál.

A hétszeres világbajnok fia elismerte, hogy már jövőre szeretett volna a Forma-1-be kerülni, ám erre végül nem került sor.

„Valójában meglenne a szuperlicenszem, de nem volt valós lehetőségem a Forma-1-re. Így a legokosabb döntés az, hogy jövőre is maradok az F2-ben, ahol a bajnoki címért szeretnék harcolni.” – jelentette ki a 20 éves német.

Schumacher idéntől lett tagja a Ferrari akadémiájának, emiatt pedig az apja korábbi bajnok autóit, illetve az idei Ferrarit is vezethette már. A nagy álma, hogy ő is a Ferrari versenyzője legyen, és az sem lenne ellenére, ha egy másik Ferrari által kinevelt pilóta, Charles Leclerc mellett lenne lenne az.

„Egy álom volt számomra, hogy vezethessem azt az autót, amellyel apám nyert. Charles-szal már dolgoztam együtt, és nagyon jónak éreztem a közös munkát, szóval miért ne lehetnénk majd csapattársak?” – tette fel a költői kérdést.