KezdőlapFormula 1Todt 12 csapatos mezőnyt akar

Todt 12 csapatos mezőnyt akar

-

Jean Todt két új csapatra vágyik a Forma-1-ben.

Erre meg is lehet az esély, idén is hallhattunk olyan pletykákat, hogy egy ázsiai, illetve egy spanyol csapat kacérkodik az indulással.

Viszont ebben a kérdésben a kereskedelmi egyeztetések nagy szerepet játszanak a Liberty Media és a 10 jelenlegi csapat között, erősíti meg Todt.

„A kereskedelmi jogok tulajdonosa kapcsolatban áll a csapatokkal, de a rendező, vagyis az FIA, 12 csapatot preferálna. Ez értéket venne el a jelenlegi csapatoktól, szóval meg tudom érteni, ha azt mondják, hogyha új csapatot engedünk, akkor azt meg kell fontolni.”

Ahogy Todt mondta, a tárgyalások most is zajlanak.

„Chase-el van néhány érdekes felvetésünk, és szeretne jönni néhány csapat, de nem igazán vagyunk meggyőzve. De ha meg leszünk, és jönni fognak gárdák, 12 alakulat jó lenne az F1-nek.”

Igaz a francia elismeri, jól működik az F1 tíz jó csapattal is, és ebben Carey is egyetért: „Nem akarok tíz egészséges, és két szenvedő csapatot. De abban egyetértek Jean-al, hogy 12 egészséges csapat jobb, mint 10.”