KezdőlapFormula 1Tost: Ricciardo Verstappen miatt hagyta ott a Red Bull csapatát

Tost: Ricciardo Verstappen miatt hagyta ott a Red Bull csapatát

-

A Toro Rosso csapatfőnöke egykoron Max Verstappen főnöke is volt, és Franz Tost úgy véli, hogy a Red Bullnál mutatott fejlődése a hollandnak a valós ok, amiért Daniel Ricciardo úgy döntött tavaly, hogy a Renault-hoz igazol. Verstappent az egyik legtehetségesebb pilótának tartják a mezőnyben, aki akár a jövő világbajnoka is lehet, és a Red Bull is a kiemelt pilótájuknak tartja, akár még Ricciardo ellenében is. Tost szerint Verstappen annyira meggyőző volt, hogy Ricciardo jobbnak látta azt, ha másutt próbál szerencsét, és ezt el is mondta a motorsport.comnak:

„Max jelenleg egyike a leggyorsabb pilótáknak. Azt hiszem, hogy ez az egyik ok, amiért Ricciardo lelépett, az ő. Úgy gondolhatta, hogy többé már nem győzi le oly könnyedén.”

Az osztrák szakember szerint Verstappen csak egyre jobb lesz, érettebben viselkedik a pályán is, a korábbi agresszív énjéhez képest. Erről így vélekedik:

„Felismerte, hogy nem kell mindig fejjel mennie a falnak. Most olyan szinten van, ahol már győzelmekért harcolhat, és akár a világbajnoki címért is, ha minden összeáll. Megmutatta azt is, hogy remekül tud előzni, és már nincs az az érzésed, hogy elment a végsőkig. Most már megvan benne az az érettség, ami egy versenyzőt feljogosít arra, hogy a világbajnoki címért harcolhasson.”

A 21 éves pilóta jelenleg harmadik a versenyzők bajnokságában 2019-ben.