KezdőlapFormula 1Tovább csökkentek a kanadai szezonnyitó esélyei!

Tovább csökkentek a kanadai szezonnyitó esélyei!

-

A Kanadai Nagydíj komoly veszélyben van és egyes szerint már csak idő kérdése, hogy bejelentsék a montreali versenyhétvége halasztását. Ha ez bekövetkezne, Kanada lenne a kilencedik elhalasztott verseny a Forma-1 2020-as versenynaptárában.

Az Észak-Amerika-i ország legnépesebb városában, Torontóban nemrégiben minden egyes júniusban esedékes fesztivált elhalasztottak a koronavírus miatt. Montreal szinte azonnal csatlakozott Torontóhoz és lefújták a közelgő Jazz fesztiváljukat.

A fesztivált eredetileg június 25-én rendezték volna meg, a Forma-1-es Kanadai Nagydíj pedig július 12-14-én lenne esedékes.

„A döntés – amit a partnereinkkel és a helyi kormánnyal közösen hoztunk meg – egyáltalán nem volt könnyű, azonban szükségessé vált, mivel meg kellett védenünk a művészeket, a nyilvánosságot és a dolgozókat,” – állt a közleményben, amit a montreali Jazz fesztivál legfőbb menedzsere, Jacques Primeaua fogalmazott meg.

Ugyan hivatalosan még semmit nem jelentettek be a Kanadai Nagydíjjal kapcsolatban, azonban nagy a valószínűsége, hogy az események hatására a verseny szervezői be fogják jelenteni a verseny elhalasztását. A következő futam a Francia Nagydíj lenne június 28-án, azonban a Paul Ricard-i verseny is eléggé bizonytalan, ugyanis Franciaország komoly vesztegzár alatt áll jelen pillanatban.