KezdőlapFormula 1Verstappen idén jobban érezte a zent

Verstappen idén jobban érezte a zent

-

Max Verstappen azt állítja, hogy a 2019-es szezon során már sokkal inkább „zen” módban volt, mint korábban.

Ugyan azt nem nézték túl jó szemmel, hogy a holland versenyző többször túl őszinte volt a sajtóval és azt is kijelentette, hogy a Ferrari csalt, azért abban mindenki egyetért, hogy idén érettebben viselkedett, mint korábban.

„Idén sokkal nyugodtabb voltam a kamera előtt. Jobban zenben voltam.” – mondta a Ziggo Sportnak. „Ez így jobban is működik. Sosem léptem csak úgy túl a dolgokon, mivel ezt apám sosem engedte meg, de olykor nem segít a düh.” – mondta a 22 éves versenyző.
„Ilyen az emberi lét. De ha dühös is vagyok, megtanultam várni, mielőtt a kamerák elé állok.”

„Mikor nagyon dühös voltam, volt, hogy teljesen mellőztem a médiát. Ez egy probléma volt, de nem teszek ilyet többé.”

Jobban kezeli már feszültséget, de azt a nyomást egyelőre nem érzi, amit már sokan emlegetnek, hogy mára ő a mezőny egyik top versenyzője.

„Nem érzem szükségét annak, hogy ezt érezzem, nem.” – mondta. „Talán majd ez is megérkezik, ha egy jó autóval kezdjük majd a szezont. Tudjuk, hogy csapatként nyerni akarunk, és jelenleg próbálunk ilyen pozícióba kerülni. Közel voltunk már hozzá a szezon végén.” – tette hozzá Verstappen.