KezdőlapFormula 1Verstappen nem foglalkozik a világbajnoki 3. hellyel

Verstappen nem foglalkozik a világbajnoki 3. hellyel

-

Max Verstappent nem érdekli az összetettbeli 3. hely, vagyis az első hely a két bajnoki rivális, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mögött.

A holland formába lendült a nehéz szezonkezdet után, és olyan jól áll, hogy még Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen kettősét is elkaphatja a bajnokságban. Ám ez nem célja a Red Bull fiataljának.

„Ha 15 év távlatából visszatekintünk, senkit sem fog érdekelni a 3. helyezett” – mondta a De Telegraaf nevű lapnak. „A történelemkönyvekbe csak a győztesek kerülnek be. Az ezüst- és bronzérem semmit sem jelent. Csak az első hely számít nekem, főleg a világbajnokságokat nézve. Emiatt csinálom ezt az egészet.”

Azonban a maradék két futamot attól még szívesen megnyerné a mexikói győztes.

„Észrevettem, hogy ott tudok lenni az elejében. Brazíliában is ez a cél. Ezért vagyok itt, hogy nyerjek, és a lehető legtöbbet hozzam ki magamból.”