Max Verstappen – miután a két Mercedes mögött a harmadik helyen végzett az Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzésén – elmondta, hogy a mai nap ez volt a maximum, amit ki tudott hozni az autóból. A holland szerint ez azért van, mert a Mercedesek mindig is dominánsak voltak a Marina-öbölben található pályán.

Verstappen Valtteri Bottas rajtbüntetésének köszönhetően az első sorból rajtolhat majd a szezonzáró versenyen Lewis Hamilton mellől, akinek kilenc verseny után sikerült újra pole pozíciót szeretnie.

- Hirdetés -

A holland legutóbb egy fantasztikus győzelmet aratott a Brazil Nagydíjon, ahol kétszer is meg kellett előznie a pályán a hatszoros világbajnok Mercedes pilótát. A Red Bull pilóta a Paul di Restának adott interjújában kifejtette, hogy esélyük sem volt a mai napon a pole pozícióra.

„A mai napon ez volt a legjobb eredmény, amit elérhettünk,” – értékelt a holland az időmérőt követően. „Mindannyian tudjuk, hogy a Mercedesek mindig is jól érezték magukat ezen a pályán. Összességében nagyon boldog vagyok, jó ez a második hely. Bőven lesz majd esélyem a versenyen a győzelemre, meglátjuk majd, hogy miként alakulnak majd a dolgok.”