back to top
KezdőlapFormula 1Vettel: A Ferrari nem a köridőkre fókuszál

Vettel: A Ferrari nem a köridőkre fókuszál

-

Sebastian Vettel igyekezett elhessegetni a kételyeket, amik a Ferrari legújabb autója miatt felmerültek.

A Scuderia idén még nem végzett a tabella első felében a teszt során, így többen már temetni kezdték a csapatot. A betegségből kilábaló német azonban kijelentette, a vörösök erre számítottak, és egyáltalán nem lepte meg őket az eredmény.

Még a tesztidőszak előtt az olasz Motorsport.com információira hivatkozva megírtuk, hogy a Ferrari két autóval készül a gyakorlásra. Az első héten a bemutatón látott példány kerül bevetésére, és a megbízhatóság valamint a teszt kilométerek gyűjtése lesz a fő cél, míg a második héten jön az aero csomag.

Ezt megerősítvén Vettel tegnap a következőket mondta a sajtó képviselőinek:

,,Elsőre úgy tűnhet, hogy az ellenfelek gyorsabbak, ám mi jelenleg nem a köridőkre koncentrálunk. Az autóban ülve érezni lehet, hogy mi lett jobb és mi nem. A kanyarokban előrelépést értünk el. Az autó összességében jónak tűnik. A konstrukció néhány tulajdonsága hasonlít a tavalyihoz, de még mindig korán van, van időnk és még van mozgásterünk a beállítások finomításához. Nem mutatsz meg mindent abból amid van a riválisoknak a teszteken. A motort igazán csak Melborune-ben fogjuk feltekerni.”

A Red Bull hasonló filozófiát alkalmazva körözget az első héten. A Bikák csapatfőnöke elárulta, hogy ők sem a köridőkre fókuszálnak jelenleg.

,,A Mercedes nagyon erősnek tűnik, de ezt el is várjuk a regnáló világbajnok csapattól. A Ferrari teljesítményét nehéz belőni, a Racing Point viszont jónak tűnik. Ám nagyon nehéz megmondani, hogy pontosan ki hol áll. Mi például nem a köridőket részesítettük előnyben ezen a héten.” -nyilatkozta Christian Horner.