KezdőlapFormula 1Vettel és a Mercedes? Marko szerint a német útlevele nem hátrány

Vettel és a Mercedes? Marko szerint a német útlevele nem hátrány

-

Sebastian Vettel szerződése az év végén lejár és Helmut Marko nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a Mercedeshez szerződik a német.

Sebastian Vettel nem a legjobb évet tudhatja magáénak a tavalyi után, hiszen mindössze egy futamot nyert, miközben két pole pozíciót is szerzett – ehhez képest Charles Leclerc hét pole-t és két győzelmet könyvelhetett el.

Vettel szerződése az utolsó évébe lép és Helmut Marko szerint a 32 éves pilóta nagy döntés előtt állhat. Az Aston Martin Red Bull Racing tanácsadója elmondása szerint Vettel eredményei túl drágává teszik a Red Bull számára.

„Mivel négyszeres világbajnok, Sebastiannak pénzügyi igényei vannak bármilyen szerződés megkötésekor” – magyarázta Marko az Auto Bilt Motorsportnak. -„Továbbá, mivel Max Verstappennel egy hosszabb szerződést kötöttünk, ami nem volt olcsó, ezért nincs helye egy újabb hosszú szerződésű pilótának nálunk.”

Az osztrák úgy véli, hogy Vettel nagy bérkövetelményei sok csapat számára akadályt jelent, ezért is lesz nehéz ülést szerezni a négyszeres világbajnoknak.

„Sebastian egy kicsit transzfercsapdában van. A Ferrari elkötelezte magát Leclerc mellett, mi pedig Verstappen mellett. Bizonyítania kell önmagának a közelgő szezonban és én azt várom tőle, hogy ezt megtegye, hogy megkaphassa a megfelelő ülést. Ha legyőzi a csapattársát, a Ferrarinak ezt figyelembe kell vennie” – nyilatkozta a tanácsadó.

Marko szerint a Mecedes mindig egy lehetőség lesz a németnek, ehhez már csak Vettel nemzetisége egy bónusz a csapat számára.

„Izgalmas lesz (ha legyőzi Leclercet) a Mercedes számára is. A német útlevele nem jelenthet akadályt ebben az esetben.”