KezdőlapFormula 1Vettel sajnálja, hogy nem lett meg neki a dobogó

Vettel sajnálja, hogy nem lett meg neki a dobogó

-

Sokkal boldogabb és elégedettebb volt Sebastian Vettel az Osztrák Nagydíj után, mint az azt megelőző futamok után, noha most sem tudott dobogóra állni.

A négyszeres világbajnok nem tudott részt venni a szombati időmérő edzés harmadik szakaszában technikai problémák miatt, miközben csapattársa Charles Leclerc szerezte meg az első rajtkockát. A futamon a monacói végül a második lett, miután az utolsó körökben előzte meg őt Max Verstappen.

A német pilóta negyedik lett, és a dobogós Valtteri Bottastól is csupán csak tizedekkel kapott ki a legvégén, pedig a 9.helyről kellett rajtolnia, emellett egy rossz kerékcsere miatt több másodpercet is elvesztett, továbbá eggyel több kerékcserét teljesített, mint riválisai.

Így érhetően elégedett, de a dobogós helyet azért sajnálja, hogy nem lett meg.

„Természetesen én is szerettem volna dobogóra állni, de így is nagyon élveztem a futamot. Ez az eredmény szerintem rendben van a kilencedik helyről rajtolva, de egy tisztább versennyel a dobogó is meg lehetett volna. Még két bokszkiállással sem volt messze, szóval összességében egy jó nap volt.” – mondta a futam után.