KezdőlapFormula 1Vettel: Schumacher olyan tehetséggel rendelkezik, amit eddig még senkinél sem láttam

Vettel: Schumacher olyan tehetséggel rendelkezik, amit eddig még senkinél sem láttam

-

Sebastian Vettel elismeri Lewis Hamilton sikereit, viszont valami olyat látott anno Michael Schumacherben, amit eddig még senkiben sem.

A brit versenyző az Eifel Nagydíjon állította be a hétszeres világbajnok győzelmi rekordját. A leintést követően ezért Mick átadta édesapja sisakját a hatszoros világbajnoknak, hogy ezzel is elismerjék az eredményeit.

Vettel és Hamilton nagyon jó viszonyt ápolnak. Kölcsönösen tisztelik egymást, és elismerik a másik eredményeit. Ugyanakkor Vettel elmondta, gyerekkori hősében volt valami olyan, amit eddig még senkiben sem látott.

,,Michael (Schumacher) mindig is a hősöm lesz. Volt benne valami, amit eddig még senkiben sem láttam. Gyerekként ő volt a példaképem, de természetesen Lewis (Hamilton) esetében nem áll fenn ez helyzet, ugyanis riválisként küzdünk egymás ellen a pályán. Ugyanakkor ennél jobban már nem is tisztelhetném azt, amit elért. A 91 győzelem egy olyan eredmény, amiről azt hittem, hogy soha senki nem fogja tudni majd megdönteni. Ugyanakkor biztosak lehetünk abban, hogy ő (Hamilton) ezt jóval túl fogja szárnyalni. Viszont Michael bárkinél jobb, akit eddig valaha láttam. Ha láttátok őt gokartozás közben… jó párszor teljesítettük együtt a Race of Championst, így jobban betekintést nyerhettem abba, hogy miképp és hogyan tudja kezelni az autót. Olyan tehetséggel rendelkezik, amit még senkiben sem láttam.” -nyilatkozta Vettel.