KezdőlapFormula 1Vettel szerint nem Ricciardo volt a legerősebb csapattársa

Vettel szerint nem Ricciardo volt a legerősebb csapattársa

-

Sebastian Vettel számos pilóta csapattársaként versenyzett a Forma-1-ben. Ott volt még kezdésnek Vitantonio Liuzzi és Sebastien Bourdais, de később Daniel Ricciardo, Kimi Räikkönen vagy Charles Leclerc is. Ám a felsoroltak közül egyiket sem tartja a legerősebbnek, hanem inkább Mark Webbert nevezné meg a legversenyképesebbnek, aki a Red Bullos korszakának nagy részében versenyzett mellette.

„Akkor már kicsit messzebb járt a karrierjében, mint én” – kezdte Vettel magyarázatát. „Mi több, kicsit érettebb volt nálam. Ez jó harcot eredményezett csapaton belül.”

És igen, volt csata a pályán, de olykor azon kívül is, hiszen nem volt felhőtlen a viszonyuk. De most már jól kijönnek, erősítette meg Vettel.

A német utolsó Red Bullos évében azonban egy másik ausztrált kapott meg csapattársnak, aki szintén épp mostanában beszélt a közös évéről Vettellel. Daniel Ricciardóról van szó természetesen, akivel kapcsolatban a négyszeres bajnok elmondta, miért nem őt választotta.

„Rövid volt vele az az év. Számos dologban nehéz szezon volt, még ha erős ellenfél is volt” – érvelt a német.