KezdőlapFormula 1Vettelnek egyáltalán nem volt tapadása az utolsó Q3-as körén

Vettelnek egyáltalán nem volt tapadása az utolsó Q3-as körén

-

Sebastian Vettel csak a hetedeik helyről vághat majd neki a Francia Nagydíjnak. A Ferrari német pilótájának mindössze egy dobása volt a Q3-ban, miután az első gyors körébe belehibázott az egyik felfele váltásnál.

A német Ferrarija az első mért körén nem vette be a négyes fokozatot a kilences kanyarban, ami miatt úgy döntött, hogy inkább be se fejezi a kört és rögtön a boyba hajt. „Ötletem sincs, hogy miért nem vette be a fokozatot az autó,” – nyilatkozta csalódottan a négyszeres világbajnok. „Emiatt lendületet vesztettem, szóval értelmetlen lett volna befejeznem azt a kört, ezért inkább félbeszakítottam. Azonban az utolsó körön úgy éreztem magam, mintha egy teljesen másik autóban ülnék.

„Nehéz időmérőn vagyok túl. Voltak nagyon jó köreim azonban voltak olyanok is, amikor egyáltalán nem volt meg az a tapadás, ami a korábbiakban még megvolt. Eléggé kellemetlen, hogy ez pont a Q3-ban történt meg, azonban ezen nem tudok változtatni.

„Nem volt jó, ugyanis egyáltalán nem éreztem magam magabiztosnak az autóban. Közel nem hoztam ki a maximumot a mai napból, ami miatt nem lehetek boldog. Másfelől azonban várom már a holnapot, ugyanis izgalmas versenyünk lehet majd, ugyanis a versenytempónk nem volt rossz. Meglátjuk, hogy a holnap mit tartogat a számunkra.”

Vettel továbbra is optimista marad és hisz abban, hogy fel tud majd zárkózni. A tavalyi versenyen annak ellenére lett ötödik, hogy már az első körben visszaesett az utolsó helyre, miután összeütközött Valtteri Bottas Mercedesével az egyes kanyarban.

„Meglátjuk mi lesz. Ha ugyanannyi autót előzök meg, mint tavaly, akkor simán megnyerem a versenyt,” – viccelődött Vettel. „Hosszú lesz a verseny és emellett a gumikat is nagyon nehéz lesz életben tartani.”

A négyszeres világbajnok sem hagyta szó nélkül a két McLaren elképesztő teljesítményét, ugyanis Lando Norris ötödik és Carlos Sainz Jr. pedig a hatodik helyet szerezte meg az időmérőn. „Nagyon jól mennek ezen a hétvégén, ugyanis rendkívül gyorsak. Nem lesz könnyű dolgom velük, azonban véleményem szerint gyorsabbak vagyunk. A Mercedesek nagyon messze vannak, azonban a Red Bullokat simán elkaphatjuk.”