KezdőlapFormula 1Villeneuve: A Mercedes a legjobb autó, de Hamilton a legjobb versenyző is

Villeneuve: A Mercedes a legjobb autó, de Hamilton a legjobb versenyző is

-

A Mercedes uralja a Forma-1-et, mióta bevezették a hibridmotorokat. A Ferrari úgy tűnt, hogy 2017/18-ban esetlegesen tudnak harcolni velük, de aztán nagyon visszaestek. Jacques Villeneuve szerint ez a dominancia marad is egy ideig.

A Ferrari és a Renault is nyíltan elismerte, hogy gyakorlatilag már az új 2022-es szabályzásra várnak, hogy újra nagyot léphessenek előre, és talán újra harcolhassanak a világbajnoki címekért. Villeneuve azonban úgy látja, az elkövetkezendő években nem lesz nagyon változás, és ezt el is mondta a a La Stampának:

„Ameddig az F1-ben maradnak a hibridmotorok, addig szinte lehetetlen lesz a versenytársaknak megközelíteniük a Mercedest. Nem csak azért, mert övék a legjobb autó, hanem azért, mert Lewis Hamiltonnal náluk van a legjobb versenyző is.”

Tény, hogy 2022-ben az autók teljesen másképp fognak kinézni, de 1997 világbajnoka szerint ennek nem lesz sok hatása. Az új szabályzás még jobban megköti majd a tervezők kezét, így nem nagyon változik majd a jelenlegi erősorrend. A kanadai szerint nem igazán ez volt a cél az új formulával.