KezdőlapFormula 1Wehrlein lesz a Ferrari fejlesztőpilótája

Wehrlein lesz a Ferrari fejlesztőpilótája

-

A Ferrari megüresedett fejlesztőpilótai szerepkörét idén a Mercedestől távozó Pascal Wehrlein tölti be.

Wehrlein másfél évig tartó F1-es karrierje során a Mercedes támogatását élvezte, ám a stuttgarti istálló DTM-es kivonulását követően tavaly év végén az együttműködés felbontása mellett döntöttek. A német versenyző sokáig reménykedett egy komolyabb F1-es lehetőségben, ám annak hiányában aláírt a Mahindra Formula E csapatához, ahol első versenyét fogja teljesíteni a szombati Marrákes ePrix-n. A legújabb hírek szerint az FE mellett Wehrlein lesz a Ferrari szimulátoros és fejlesztőpilótája (ezt hétfői látogatása is megerősíteni látszik), és habár Maranellóból még nem érkezett hivatalos bejelentés, nyílt titok, hogy Danyiil Kvjat és Antonio Giovinazzi távozásával nagy erővel folyik a kutatás a kulcsfontosságú pozíció betöltésére.

A Ferrari szempontjából a 2018-as szezon során többször is bebizonyosodott, hogy a gyárban hátramaradó szimulátoros pilóta komoly befolyással tud lenni a pályamenti munkálatokra, ahogyan az többek között a Kanadai Nagydíj során egyértelműen látszódott: a Ferrari meglehetősen alulteljesített a pénteki napon, ám Giovinazzi éjszakai hibakereső műszakját követően Sebastian Vettel megszerezte a pole-t és megnyerte a versenyt is.

„Nagyon fontos szerepkör” – adózott elismeréssel a szimulátoros pilóták előtt Vettel. „A szabadedzéseken megszerzett információk alapján [Kanadában] másnap képesek voltunk olyan változásokat eszközölni mindkét autón, amivel elégedettek lehettünk és jobban teljesíthettünk. Nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy ilyesmire példa volt, így roppant hálásak vagyunk a srácoknak; nem a legjobb péntek esti munka, főleg ha fiatal az ember, de nagyon fontos eleme a sikernek. Biztos vagyok benne, hogy sikerül megtalálnunk a megfelelő személyt és 2019-ben ezen a téren is erősek maradunk.”