KezdőlapFormula 1Wehrlein: Megérte a büntetés!

Wehrlein: Megérte a büntetés!

-

Pascal Wehrlein szerint inkább megérte a bokszbejárat levágásáért büntetést kapni, mint kint maradni használt gumikon; ezt a Spanyol Nagydíj végeredménye is igazolja, miután megszerezte a saját és a Sauber első pontjait a 2017-es szezonban. Wehrlein a mezőny nagy részével ellentétben az egykiállásos stratégia mellett döntött lágy-közepes variációban, a 33-körös lágykeverékes kezdőetapnak köszönhetően pedig a futam közepére a top 10-ben találta magát. Stoffel Vandoorne és Felipe Massa ütközése miatt ekkor azonban „beküldték” a virtuális safety cart, a Sauber pedig a kedvező helyzetre lecsapva bokszba hívta pilótáját. A probléma csak annyi volt, hogy Wehrlein későn kapta meg az üzenetet, így kénytelen volt a bokszbejárat mellé elhelyezett bója bal, azaz rossz oldalán bekanyarodni. A szabályszegés eredménye egy ötmásodperces büntetés volt, Wehrleinnak azonban sikerült akkora előnyt kiépítenie a futam végére, hogy eredeti hetedik helyéről csak egyet csúszott vissza Carlos Sainz mögé a nyolcadikra.

„Már az utolsó kanyarban jártam, amikor jött a csapat felszólítása” – magyaráza a német. „Tudtam, hogy ha ilyen későn szólnak, akkor nagyon fontos lehet a kiállás; nem tudtam már jó irányból megkerülni a bóját, de ha nem álltam volna ki abban a körben, akkor mögöttem mindenki elém vágott volna. Ez volt az egyetlen esélyünk a pontszerzésre. Számítottam a büntetésre, habár reméltem, csak a következő futamra rónak ki valamit, vagy a csapatot pénzbüntetésre ítélik! De nem vagyok elégedetlen az öt másodperccel sem, jobb, mintha áthajtásost kaptam volna.”

Wehrlein elmondta, kulcsfontosságú volt Sainzot maga mögött tartania, hogy megfelelő előnyt tudjon kiautózni riválisaival szemben a büntetés ellensúlyozására.

„A végén Sainz nagyon nagy nyomást helyezett rám, sokszor megpróbált megelőzni, de nagyon fontos volt, hogy magam mögött tudjam tartani és ki tudjak építeni egy kis előnyt a többiekkel szemben” – folytatta. „Megpróbáltam minél jobban elhúzni, minden köröm időmérős kör volt, míg a verseny első felében inkább úgy kellett tartanom a tempót, hogy közben óvnom kellett a gumikat. Összességében egy remek verseny volt, remek a csapat számára is, így nagyon boldog vagyok.”