KezdőlapFormula 1Williams: Nem a fiatal versenyzők miatt távozik a Martini

Williams: Nem a fiatal versenyzők miatt távozik a Martini

-

A héten már beszámoltunk róla, hogy a Martini nem hosszabbítja meg szerződését a Forma-1-es Williams csapattal 2018 után.
Arra lehet gondolni, hogy ennek egyik oka, hogy a Williamsnek idén mindkét versenyzője 25 év alatti, így nem megfelelőek az alkoholos ital reklámozására. Claire Williams, a csapat helyettes csapatfőnöke azonban cáfolja ezt.
„Mondtuk a Martininak, hogy megnézzük Szergejt és nyitottak voltak rá. A megállapodás végének semmi köze a két versenyzőnk életkorához.” – idézi Williamset a Le Journal de Montreal. „A Martini és a Williams együttműködése sikeres volt, és elérték a céljaikat. Nem a Williams miatt távoznak, hanem úgy egészében a Forma-1 miatt.”
Claire Williams azt is cáfolja, hogy a Martini távozása jelentős hatással lesz majd a csapat költségvetésére – negatív irányban.
„Független csapatként nekünk aktív kereskedelmi részlegünk van és mindig keressük az új partnereket. Nem akarom azt mondani most, hogy névadó szponzort keresünk, mivel mi költségvetést keresünk a versenyzéshez. Majd meglátjuk, hogy alakulnak idén a dolgok.”