Múlt héten Sebastian Vettel Ferraris távozását követően elég jelentősen felborult a pilótapiac, ezekről a fejleményekről pedig most Toto Wolff beszélt.

A Mercedes csapatfőnöke elárulta az ESPN-nek, nem lepődött meg azon, hogy mi történt Vettellel: „Legalábbis én láttam néhány törést Vettel és a Ferrari kapcsolatában. Kár, hogy nem teljesült az álma a Ferrarinál, de ez van.”

Wolff érdekesnek tartja a bejelentések gyorsaságát, hiszen már tudjuk néhány csapat 2021-es felállását, miközben még a 2020-as évad el sem kezdődött: „Sainz, Ricciardo és Vettel minden innovációt meg fognak kapni jelenlegi csapatuktól és a fejlesztésben is nagy szerepük lesz, ezért a döntések is hamarabb jönnek, mint ahogy én meghozom őket.”

És hogy ezen döntések eredménye mi lesz, azzal kapcsolatban a legfrissebb pletyka éppen az, hogy George Russell érkezhet a Mercedeshez.