KezdőlapFormula 1Wolff: Ne nyúljunk a szabályokhoz, akkor utolérnek a többiek

Wolff: Ne nyúljunk a szabályokhoz, akkor utolérnek a többiek

-

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy véli, hogy a többi csapat úgy tudja könnyebben utolérni őket, ha a jelenlegi szabályokon nem változtatnak.

Öt éve zsinórban mindent nyert a Mercedes, ráadásul jelentős fölénnyel. Emiatt azonban unalmassá és kiszámíthatóvá váltak a versenyek, így most mindenki a 2021-es szabálymódosításokban bízik. Wolff szerint azonban nem a szabályok megbolygatása a megoldás.

„A korábbi sablon reakció, mikor egy csapat elhúz a bajnokságban, az, hogy változtatni kell a szabályokon.” – idézte Wolffot a RaceFans. „Mert azt hiszik, hogy a szabálymódosítás okán majd felzárkóznak. De szerintem épp ellenkezőleg. Ha békén hagyjuk a szabályokat, ajjor fognak a teljesítmények konvergálni.”

Wolff például arra utal, hogy az erőforrások, melyek szabályzásán 2014 óta nemigen változtattak, mostanra közelebb kerültek egymáshoz a teljesítmény tekintetében.

„Láthatják, hogy az erőforrás szabályok stabilak egy ideje és szerintem ha a karosszéria szabályokat is békén hagynánk, akkor több csapat tudna felzárkózni. A mi helyzetünkben nehéz hitelesnek lenni és nehéz elérni, hogy meghallgassanak, mert az emberek azt hiszik, hogy azért akarjuk így hagyni a szabályokat, hogy megmaradjon az előnyünk. Miközben valójában épp az ellenkezője igaz, hagyjuk békén (a szabályokat) és a teljesítmény javulni fog.”