KezdőlapFormula 1Wolff: Nem a DAS miatt ment szét mindkét Mercedesen a Pirelli

Wolff: Nem a DAS miatt ment szét mindkét Mercedesen a Pirelli

-

A Brit Nagydíj végén a Mercedes mindkét autóján megadta magát a bal első Pirelli.

Valtteri Bottas defektje azt eredményezte, hogy a második helyezés helyett még pontot sem tudott szerezni, míg Lewis Hamilton, nagy előnyének köszönhetően még úgy is meg tudta nyerni a versenyt, hogy bal első gumija cafatokban lógott.

A csapatfőnök Toto Wolff azonban cáfolja azon feltevéseket, melyek szerint a csapat sokat vitatott DAS-rendszere miatt jelentkezett a gumiprobléma mindkét autón.

Véleményezte azt is, hogy az e hétvégi, szintén Silverstone-ban megrendezésre kerülő versenyre a Pireli lágyabb gumikeverékekkel készül, ami még tovább ronthat a gumihelyzeten.

„Nem okoz sok különbséget, hogy lágyabb-e, vagy keményebb” – mondta Wolff. „Ha strukturális probléma van, akkor a lágyabb gumi sem rosszabb. Legfeljebb gyakrabban kell cserélni.”

A Pirelli mindeközben vizsgálja, hogy pontosan mi okozta a vasárnapi gumiproblémákat.