KezdőlapFormula 1A Haas is már 2019-re koncentrál

A Haas is már 2019-re koncentrál

-

A középcsapatok számára a nyári szünet tradicionálisan a váltópontot jelenti az aktuális és a következő évi autó fejlesztése között, ez pedig a Haasnál sincsen másképp.

A téli szünet alatt a Haas a középmezőny elejére katapultálta magát, és habár minden esélyük megvan a konstruktőri negyedik hely megszerzésére, az idei VF-18 fejlesztése lassan a végéhez közeledik.

„Néhány héttel ezelőtt már elkezdtük a munkát a 2019-es autón, míg a 2018-as autót már nincs értelme tovább fejleszteni, mert mire legyártod az alkatrészeket, vége a szezonnak” – magyarázta Gunther Steiner csapatfőnök. „Az új elemekből nem származna akkora előny, hogy értelme legyen két vagy három futamra felpakolni őket. Még jön egy-két fejlesztési elem, de ennyi volt a 2018-as autó. Nem lesz valami nagy dolog, de legalább sikerült megtanulnunk, hogyan kell a fejlesztéseket legyártani, felrakni az autóra és működésre bírni; ez olyasvalami, amit 2017-ben még nem tudtunk megtenni.”

A 2019-es, főként az első szárnyat érintő aerodinamikai szabályváltozások miatt egyébként is érdemes a szokásosnál előrébb gondolkozni, ám ez alapjaiban véve nem hatott ki a VF-18 fejlesztési ütemtervére.

„Nem volt kihatása a tervekre” – erősítette meg Steiner. „Talán kicsit korábban kellett átállnunk a jövő évre, mert ha az idei autót szabályváltozások nélkül továbbvihettük volna 2019-re, minden most megtanult dolgot felhasználhattunk volna a jövő évi autóval kapcsolatban. Ám mivel nem ez a helyzet, kicsit jobban a topon kell lenned, kicsit korábban el kell kezdened koncentrálni, és természetesen a 2018-as autóra fejlesztett elemeket nem használhatod fel a 2019-esen.”