KezdőlapFormula 1Alonso utolérheti Schumachert, ha sikerül elrajtolnia Szocsiban

Alonso utolérheti Schumachert, ha sikerül elrajtolnia Szocsiban

-

Fernando Alonso hiába nem rangidős – ez a cím Kimi Räikkönené – így is neki van a legtöbb rajtja az F1-ben, ezen a hétvégén pedig a sportág legeredményesebbjét, Michael Schumachert érheti utol.

Ha feltételezzük, hogy a spanyol el tud rajtolni vasárnap, a sportág minden idők második legtöbb nagydíján résztvevő pilótája lenne, holtversenyben a hétszeres világbajnok némettel. Duójuk így 15 versennyel lenne lemaradva a rekorder Rubens Barichellótól.

Így Alonsónak legalább lesz valami extra motivációja, hiszen az MCL33-astól nem várhat sokat. Az orosz pályán létfontosságú a végsebesség, ami a McLaren gyengéje.

„Régóta versenyeztünk már Szocsiban, hiszen tavaly a nagydíj sokkal előrébb volt a naptárban. Még régebbnek érződik, ha azt nézzük, hogy tavaly el sem tudtam rajtolni. Tehát várom, hogy újra versenybe szállhassak Oroszországban. Szingapúr nyilván mindenki számára egy löket volt. Az azt megelőző néhány versenyen legalább valamelyik autónkkal mindig kiestünk, szóval jó érzés volt mindkét autóval célba érni. Remek, hogy sikerült pontszerző helyet elérni, a célunk az, hogy minden lehetőséget kihasználjunk.”

Nem sok jó pályája lesz már a McLarennek a szezon hátralévő részében, de Alonsót sosem szabad leírni, hiszen akár kedvezőtlen helyszínen is villanthat.

„Tudjuk, hogy a következő versenyek nem lesznek olyan kedvezőek, mint Szingapúr volt. Lesznek olyan pályák is, amelyek abszolút nem feküdnek majd. Minden versenyen a maximumot adjuk, keményen nyomjuk és tanulunk. Szocsi élvezetes pálya, érdekes és egyedi vonalvezetéssel, a 90 fokos kanyarjaival, szóval majd meglátjuk, hogyan teljesít ott az autónk” – tette hozzá Alonso.