KezdőlapFormula 1Szenzáció! Aston Martin és Maserati 2020-ban a DTM-ben?

Szenzáció! Aston Martin és Maserati 2020-ban a DTM-ben?

-

A DTM vezére, Gerhard Berger optimista az új gyártók keresése tekintetében, ha már egyszer a Mercedes úgy döntött, hogy kiszállnak. A Motorsport-Total.com-nak árult el további részleteket a miértekről a hungaroringi DTM versenyhétvége alatt:

„Hiszek abban, hogy 2020-tól kezdve két, esetleg három új márkát is üdvözölhetünk a DTM-ben. Engem nem szorít a határidő. Mindhárom jelenlegi márka képviselőjével egyeztettem tavaly, hogy miképp lehet 2019-ig bezárólag újra a helyes ösvényre terelni a szériát. Nem gondoltam volna persze, hogy három hónappal később a Mercedes bejelenti azt, hogy lelépnek.”

Bergernek mindenképp tehát el kell árulnia hogy kik lehetnek az érdeklődők a Deutsche Tourenwagen Masters iránt, mert a Mercedes tényleg búcsúzik az év végével, így csak az Audi és a BMW maradnak. Az ő segítségükre pedig számít. A két autógyár ugyanakkor legkésőbb 2020-re egy további autógyártó beszállását várja. Dieter Gass, az Audi részéről ráadásul komoly nyomást gyakorol Bergerre azzal, hogy azt várja, hogy 2018 év közepéig nyilatkozzon a tervekről, mert az Audinak előre terveznie kell a technika és az alkatrészek miatt, hogy egy újabb évet vállalni tudjanak. Gass szerint az ügyfélcsapataik maradnának szívesen a DTM-ben, ugyanakkor az ingolstadtiak elvárását is megfogalmazza:

„Nem lehet örökké az ügyfélcsapatok elköteleződésére alapozni. Középtávon, 2020-ig be kell, hogy szálljon egy további gyártó. Az Audinál el tudunk képzelni egy átmeneti évet 2019-ben, ahol csak a BMW ellen küzdünk. Ebben a tekintetben a BMW sem áll másképp.”

A tiroli születésű osztrák volt pilóta pedig keményen küzd a DTM-ért: „Ahogy eddig is mondtam, biztos vagyok benne, hogy hatalmas potenciál van a szériában. Az elmúlt hónapokban majdnem minden gyártóval egyeztettem. A 70%-uk lemondta. A maradék 30%-kal tovább egyeztetek.”

A weboldal értesülései szerint ezek közé tartozik két kiemelt márka, így az Aston Martin és a Maserati is, akik a beszálláson gondolkoznak. Ezzel összefüggésben történhet meg az, hogy két show versenyt is rendeznének az Audi, BMW, Honda, Lexus és a Nissan részvételével:

„Van egy olyan ötlet is, hogy jövőre a japán Super GT-sekkel két közös versenyünk is lenne. Egy Európában, egy Japánban. Még nincs erről döntés, de az biztos, hogy ez két nagyon különleges versenyhétvége lenne.” – állítja Berger.

Mindemellett továbbra is magas fordulaton pörög a Class One néven elhíresült szabályrendszer véglegesítése. A legfrissebb értesülések szerint tehát ennek is hamarosan pont kerülhet a végére.

A Maserati az olasz FIAT konszern tulajdona, a brit sportautógyártó az Aston Martin pedig a Vantage modelljével már amúgy is különféle GT versenyeken indul, így akár a hosszútávú világbajnokságon is. A DTM idén pedig mindkét vállalat hazájába ellátogat, így lesz verseny Misanoban és Brands Hatchben is.